Az Intel a Big Data-val száll harcba a betegségek ellen

Az Intel a Big Data-val száll harcba a betegségek ellen
A Big Data lehet a jelen és az elkövetkezendő évtizedek egyik legígéretesebb területe, legyen szó társadalmi kérdésekről, választásokról vagy épp betegségekről.

Az Intel az elmúlt években jelentős erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy adatelemező részlege a világ élvonalába kerüljön, melynek egyik alapja a Cloudera - Big Data startup - 740 millió dolláros felvásárlása volt. A tervek szerint a rendkívüli erőforrásokat mostantól nemcsak közvetlenül a technológiai adatok tanulmányozására, hanem az orvostudomány segítésére is igyekeznek felhasználni.

A felkérés a cég volt ügyvezető igazgatójától Andy Grove-tól érkezett, aki 14 éve küzd Parkinson-kórral. Az elmúlt egy évben a kis csapattal induló projekt folyamatosan növekszik és egyre kézzelfoghatóbb eredményeket képes felmutatni. A kutatás a Pebble Technology okos óra gyártóval való együttműködésen nyugszik, melynek eszközeivel folyamatosan képesek felügyelni a betegek állapotot. Az egyelőre a Parkinson-kór vizsgálatára koncentráló program a veszélyeztetett és a korai stádiumban lévő páciensek a betegségre jellemző rezgés-mintáit igyekszik mihamarabb feltárni. A korábban csupán a havi orvosi látogatásokra korlátozódott feljegyzésekhez képest így sokkal teljesebb és pontosabb képet kaphatnak a betegek állapotáról.

A cél, hogy minél korábban felismerhetővé váljanak a betegség apró tünetei, hogy a megfelelő kezeléseket idejében el lehessen kezdeni. Ennek érdekében az elkövetkezendő években a több ezer okos órát viselő, a kutatásban résztvevő beteg adatait akár más az információk feldolgozására szakosodott cégeknek kiadva igyekeznek majd a legmagasabb szinten kielemezni.

A projekt vezetői bíznak benne, hogy mielőbb sikerrel jár tervük, és akár átütő eredményt is hozhatnak a Parkinson-kór kezelésében. Az elvet alkalmazva remélhetőleg a jövőben más betegségek vizsgálata is megkezdődhet, melyek kiaknázhatják a Big Data-ban rejlő kivételes lehetőségeket.

A cikk forrását itt olvashatja.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!