Autómegosztással robbant a Mol Budapesten

Autómegosztással robbant a Mol Budapesten
Jövőre már percre bérelhetünk autókat a fővárosban, a lépéssel az olajipari vállalat már az önvezető autózás korára készül.

Jövő év elején elindul a Mol-Limo, az új fővárosi carsharing szolgáltatás, amivel a Mol már az önvezető autók idejére készül. Az autókat percenként 66 forintért lehet használni, és 15 forintért lehet két használat között is magunknál tartani – írja az Index.

Volkswagen Upokba ülhetünk
A Budapesten elérhető megosztott használatú flotta kezdetben 300 Volkswagen Up márkájú autóból áll majd, ebből 100 elektromos (e-Up) és 200 belsőégésű (benzines) jármű lesz.
Ratatics Péter, a Mol-csoport fogyasztási szolgáltatásokért felelős igazgatója a lapnak elmondta: évente száz autóval bővül a flotta, és 2021-ig fokozatosan teljesen elektromossá válik. Az elektromos autókat a Mol benzinkútjainál telepített nagy teljesítményű elektromos töltőkön töltik fel, jellemzően éjszakánként, amikor kisebb a forgalom.
Minden látszik az appon!
Az okostelefonos applikációban nemcsak a szabad autók lokációja, hanem az egyes autók akkumulátor-töltöttsége is látszik. Ha a töltöttség 20 százalékra apad, akkor a szolgáltató már kivonja az adott autót a forgalomból, és a munkatársak elviszik tölteni.
A tesztüzem már folyik, a fővárosban vannak kinn autóik, csak még nincsenek felmatricázva – írják.
A szolgáltatásért az alábbi díjakat kell majd fizetni:
  • 66 forint lesz a percenkénti használati díj, a szolgáltatás kialakítása előtt a Mol külföldi példákat tanulmányozott. A díjak az európai, például bécsi szolgáltatási díjakhoz képest 50-75 százalékos szinten indulnak, vagyis ami nálunk 66 forint lesz, az a nyugati szolgáltatóknál 85-123 között szóródik.
  • 15 forintos lefoglalási díj. Ez a „parkolási” díj olyan lesz, mint a taxiknál a várakozási díj, akkor ketyeg, ha egy ügyet intéző ügyfél nem szeretné elengedni az autóját, hanem azt a rövidebb „beszaladások”, ügyintézések során megtartja, lefoglalja magának.
  • Lesz regisztrációs díj. Ennek leendő mértékét nem ismerjük, de vélhetően a kezdetekben amolyan kedvcsinálóként a regisztráció támogatott, vagy akár teljesen költségmentes lesz.
  • 990 forintos havi tagdíj.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!