Alice szerint az IT igenis lányos szakma

Alice szerint az IT igenis lányos szakma
A lányok, nők képzése és alkalmazása nélkül aligha enyhíthető az informatikai területet kiemelten sújtó hazai munkaerőhiány – véli a Microsoft, aki először szervezett nemzetközi nyáritábort az informatika iránt érdeklődő, tinédzser lányoknak. Athénba 15 magyar diákot is meghívtak.

Tizenhat országból 160 középiskolás diáklány és 64 tanár érkezett augusztus 27-én Athénba, a Microsoft első, A.I. Bootcamp for Girls elnevezésű nyári táborába. A résztvevő 15 ifjú magyar hölgyet és öt kísérőtanárt a Microsoft munkatársai választották ki 600 jelentkezőből, egységes értékelési rendszer alapján.

Az négynapos, az „Alice envisions the future” (Alice szerint a jövő) tematikájú rendezvény előadói a mesterséges intelligencia mindennapjainkra gyakorolt hatását járták körül. Szó esett a chatbotok működéséről, az IoT technológiáról, az Azure kognitív szolgáltatásairól, de a programba belefért az ismerkedés a Minecraft játékot és a Lego Mindstorm robotokat vezérlő, mesterséges intelligenciát alkalmazó programokkal is. A Microsoft évek óta, változatos programokkal ösztönzi a lányokat arra, hogy minél előbb, lehetőleg már általános iskolában ismeretséget kössenek az informatikával és a kódolással.

Az idei tábor volt az első, amelyet a Microsoft kimondottan lányoknak szervezett; a tapasztalatok alapján azonban ezt újabbak követhetik.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: nők, informatika