Alázásra készül az Apple

Alázásra készül az Apple
Sokan úgy vélik, egy olyan tabletről lehet szó, amelynek a kijelzője ugyan 10,5”, azonban a méretei megegyeznek a 9,72-es modell méreteivel.

Már a sajtómeghívók is kimentek az Apple júniusi fejlesztői konferenciájára, arra az eseményre, amelyen általában egy sor új szoftver- és hardverújdonságot mutat be a tech-óriás - írja a hvg.hu. Egyre többet hallani arról, hogy az új termékek között egy iPad is lehet (a KGI-nél már tavaly augusztusban úgy tudták, új tableten dolgoznak Cupertinóban), s most a 9to5 Mac ezt meg is erősíti, méghozzá egy tokgyártó listájával, amelyben júniusi elérhetőséggel egy 10,5”-es iPad tűnik fel.

Sokan úgy vélik, egy olyan tabletről lehet szó, amelynek a kijelzője ugyan 10,5”, azonban a méretei megegyeznek a 9,72-es modell méreteivel. Ez pedig csak úgy képzelhető el, hogy az új eszköz gyakorlatilag keret nélküli lenne – ezzel nagyot villanthatna az Apple. Hallani még arról is, hogy mind a Home gombot, mind az ujjlenyomat-olvasót a kijelzőbe integrálnák, azonban sokkal valószínűbb, hogy ezeket az újításokat majd az új generációs iPhone-oknál vezetik be, már amennyiben valóban bevezetik. A teljes cikk itt olvasható.



Címkék: Apple