A telefonos-doboz nehezebben követhető, mint a tízmilliárdos ügylet – avagy az oknyomozó újságírás kulisszatitkai

A telefonos-doboz nehezebben követhető, mint a tízmilliárdos ügylet – avagy az oknyomozó újságírás kulisszatitkai
Az elmúlt évtized számos problémás, botrányos ügyet vonultatott fel, ezek közül több felderítésében dolgozott az ország egyik legismertebb oknyomozó újságírója, a Figyelő hetilapnál dolgozó Brückner Gergely, akivel munkamódszereiről beszélgettünk.

Élőben még több részletet tudhatnak meg a március 12-ei Evolution konferencián az „Ellopott milliók és milliárdok, céges balhék. Hogyan dolgoznak az oknyomozó újságírók?” című, 16.35-kor az A teremben kezdődő konferenciabeszélgetés során.

 

– Mi a legbosszantóbb számodra, amikor problémás ügyeken dolgozol?

– Alapvetően a kisemberek, a köz, vagyis mindannyiunk pénzének ellopása. Amikor a magyar gazdaságban nem a legjobb, hanem a legügyesebb nyer, vagyis az, aki a legjobban kiismeri magát a rendszerben. Mindig felháborít az, amikor a felszámolások világát, a manővereket ismerők kisemmizik az alvállalkozókat, a kétkezi munkásokat és ebből gazdagodnak. Sajnos az elmúlt évtizedben sok olyan történetbe akadtam bele, ahol az állami cégektől csak úgy ellopnak pénzeket, értelmetlen tanácsadói szerződéseket kötnek, tízmilliókat fizetnek az internetről összeollózott tanulmányokért. Vannak bonyolult korrupciós technikák, de akadnak világító, ócska lopások is.

– Mesélsz néhány jó sztorit ebből a világból? Mondjuk egy off-shore cég ügyeit hogyan lehet megkapargatni?

– Nem könnyű, de egyre könnyebb. Sok nemzetközi céginformációs rendszer válik elérhetővé, vizuális technikák is segítenek. Egy ciprusi cég háttere ma már feltérképezhető, bár a ciprusi és svájci társaságok mögött is sokszor csak névleges képviselők bukkannak fel. Néha aztán 5-6 lépcsős, nagyon bonyolult rendszerre bukkanok és egy szamoai, brit Virgin-szigeteki, vagy Seychelles-i tulajdonosnál már megáll a tudomány. Több ilyen sztorit részletesebben is kifejtek az IPM következő számában megjelenő cikkemben, ahol sorozatban mutatjuk be a szakma rejtelmeit.

– De gondolom nem csak ilyen bonyolult rendszerekben rejtőzködnek, nemde?

– Igen, vannak pitiáner megoldások, amikor nylonzacskóban vándorol a kenőpénz. A leleplezés ilyenkor egyébként egyáltalán nem egyszerűbb, hiszen ilyenkor szinte mindig csak ketten vannak jelen az átadásnál, és egyik félnek sem érdeke, hogy napvilágra kerüljön a történet. A telefonos-doboz újságírói módszerekkel nehezebben követhető, mint az a tízmilliárdos ügylet, ahol mindenképpen banki utalás és nemzetközi struktúra szükségeltetik.

– Van értelme és esélye az oknyomozó cikkeknek az évtizedek, sőt évszázadok óta jellemző korrupció közepette?

– Meggyőződésem, hogy Magyarországon sokszor csak a sajtó kontrollálhat olyan lopásokat, amikor a tűzközelben mindenki nyer az ügyön, és a tényleges vesztesek nehezen azonosíthatók: ők az adófizetők, a magyar gazdaság versenyképessége és a társadalom egésze. Rengeteg a csalódás, az olyan feltért visszaélés, amit nem követ politikai, vagy büntetőjogi következmény, de ne legyünk telhetetlenek, hatásos ügyek is vannak.

– A megszorongatott interjúalanyok próbálnak kibújni a felelősség alól?

– Nem vagyunk ügyészek, természetesen senki nem kezd töredelmes beismerő vallomásba az újságíró előtt. Van, aki elzárkózik, más igyekszik félrevezetni, kedvező színben feltüntetni a saját szerepét. Megint más fenyeget, nem fizikailag, ezzel szerencsére, soha sem találkozom, hanem jogi következményekkel, de gyakori, hogy a problémás ügyben érintett cégvezető, politikus igyekszik megnyerni, bevonni,, egyfajta nem-hivatalos vádalkut kötni velem. Vagyis elkezd másról beszélni, hátha az ő izgalmas történeteire rákapok, és talán ő kimarad majd a sztoriból.

– Megvesztegetéssel próbálkoztak az „támadott” alanyok?

– Volt, de az elmúlt 17 évben mindössze kétszer és az egyiknél lehet, hogy csak én voltam túlságosan is „etikus”, amikor már a félreérthető mondatoknál úgy éreztem, hogy jobb lenne lezárni a beszélgetést. Azt nem tudom megítélni, hogy a szakma általában is sokkal kevésbé fertőzött, mint azt a kívülállók gondolják, vagy csak nekem volt szerencsém, de ezzel a jelenséggel nem nagyon találkoztam. Az egyetlen konkrét esetem négyszemközt történt, és egy banki vezető ajánlotta fel, hogy cikkenként, vagy havi rendszerességgel tudnának honorálni, ha a pénzügyi cikkeimben a bankjukat jó színben tüntetném fel. Nemet mondtam, és azóta sem jöttem rá, hogy egyáltalán mire gondolt az illető, hiszen a konkrét bankok termékeiről általában nagyon objektív számok, kamatok, díjak, feltételek mellett írunk cikkeket.

– Mi az, ami ennél is meredekebb ebben a szakmában?

– Számomra elsősorban a jogi kockázat és a perek kiszámíthatatlansága. Totónyelven már többször jártam úgy, hogy 1, 2, X – re hoztam az eljárásokat, vagyis első fokon veszítettem, másodfokon nyertem, és a Kúria előtti felülvizsgálati eljárás megfelezte a dolgot, ide is, oda is ítélt. Szerencsére viszonylag nagy arányban nyertük a helyreigazítási pereket, de nagyon nehezen élem meg, amikor száz százalékosan tudom, hogy igazam van, de a jog előtt ez nem feltétlenül áll meg. Ha korrekt az ellenfél, de valamit peres úton sérelmez, azt ugyanúgy könnyen elfogadom, mint amikor úgy veszítek, hogy tudom, hogy kicsit megszaladt a tollam, nem biztos, hogy bizonyítani tudom minden állításomat. Azt azonban, amikor azt látom, hogy az ítélet összekever fogalmakat, vagy az ellenfél annyira rosszhiszemű, hogy pusztán kekeckedésből perel olyanra, amiről tökéletesen tudja, hogy nem úgy történt, azt nehezen élem meg. Néha ugyanis nagyon nehéz bizonyítani. Egyszer egy cég honlapjáról leírtam, hogy magyar és angol nyelven érhető el. A cikk megjelenése után két héttel ráfejlesztettek még két nyelvet és bepereltek, hogy valótlanul állítottam, hogy angol és magyar a honlap. Végül nyertem, de nem is volt könnyű a webarchív programokkal az állításomat megvédeni a nemtelen perben.

Élőben még több részletet tudhatnak meg a március 12-ei Evolution konferencián az „Ellopott milliók és milliárdok, céges balhék. Hogyan dolgoznak az oknyomozó újságírók?” című, 16.50-kor az A teremben kezdődő konferenciabeszélgetés során.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Halaska Gábor

Dr. Halaska Gábor Figyelő hetilap rovatszerkesztője, startup szakértő diplomáit az Államigazgatási Főiskolán és az ELTE Jogi Karán szerezte. A kilencvenes évek eleje óta dolgozik újságíróként. …