A munka jövője I. rész

A munka jövője I. rész
Hogyan fogunk dolgozni néhány év múlva? Milyen kihívásoknak kell megfelelniük azoknak a munkahelyeknek, akik az ezredforduló táján eszmélő generáció tagjait kívánják foglalkoztatni. Sorozatunkban ezekkel a problémákkal – elsősorban azok digitális vetületével – foglalkozunk

Összetett helyzet előtt állnak a vállalati döntéshozók. A következő években egyre nagyobb számban lépnek be a munkahelyekre azok a fiatalok, akik már az elődeiktől teljesen eltérő módon szocializálódtak. Azt, hogy pontosan melyik évben születettek tartoznak az Y generációhoz gyakran még a szociológusok és a demográfusok is vitatják. Abban viszont mindenki megegyezik, hogy az internet és a mobiltelefon mellett felnőtt fiatalok már nem akarnak úgy dolgozni, mint ahogy az szüleik, nagyszüleik tették.

Az Y generáció tagjai nem akarják otthon, vagy a portán hagyni saját, a digitális eszközökhöz és a digitális kommunikációhoz erősen kötődő kultúrájukat. Számukra a megosztás és az átláthatóság olyan természetes dolgok, hogy felesleges is róluk beszélni.

A legtöbb vállalat, intézmény nincs még felkészülve egy ilyen, alapvetően idegen kultúra megjelenésére. Bár Seth Godin szerint az ipari korszak végérvényesen lezáródott, ez a váltás nem éles. Sok munkahely még az „átlagos munka – átlagos bérért” elvet alkalmazza. A következő évek sok kihívást tartogatnak számukra, hiszen általában egyszerre , gyakran együtt kell dolgoztatni a hagyományos vállalat kultúrába jobban belesimuló „öregeket” és az új kultúrát óhatatlanul behurcoló Millenárisokat.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Pécsi Ferenc

Pécsi Ferenc – ContentPlus Tartalmassá teszem ügyfeleim életét. Segítek megtervezni, megvalósítani és terjeszteni a marketinget és az értékesítést támogató tartalmakat. Lassan 20 éve …