A jó kivilágítás életet menthet

A jó kivilágítás életet menthet
Hasonló kockázatokat rejtenek az egyáltalán nem, vagy nem szabvány szerint megvilágított közutak a súlyos és halálos éjszakai közlekedési balesetek arányát tekintve, viszont megfelelő közvilágítás mentén a halállal végződő súlyos balesetek kockázata 25 százalék körülire csökkenthető.

A közúti közlekedési balesetek 23 százaléka sötétedés után történt 2014-ben, amelyek 66 százaléka olyan útszakaszokon történt, ahol kiépített közvilágítás működik. Vizsgálati eredmények szerint a megfelelően kiépített és működtetett közvilágítás akár felére is csökkenthetné a halálos és súlyos áldozatok számát, részben a balesetek számának mérséklésén keresztül.

Az urbanizáció is egy fontos eleme a biztonságos közlekedésnek. A városok folyamatos terjeszkedése egyre nagyobb mértékben növeli az ingázók számát, ami a közlekedés szempontjából kevésbé koordinált helyeken, az kisvárosokat és a nagyobb településeket összekötő útszakaszokon növeli a kivilágítatlan utak okozta balesetek számát.

Az elmúlt hónapok hírei is igazolják, hogy főleg az úgynevezett konfliktus területeken, ahol a gyalogos és a közúti forgalom találkozik – jellemzően a kistelepülések átmenő főútjain és a városok kijelölt gyalogos-átkelőhelyein - kell hangsúlyosan odafigyelni a közvilágítási rendszer megfelelő kiépítésére. „A megvilágítás tekintetében ezek a legkiemeltebb és a közlekedők számára legveszélyesebb területek a balesetek szempontjából. A közvilágítás nélküli útszakaszokon jellemzően figyelmesebbek a közlekedők, a megvilágított útszakaszokon csökken a közlekedők figyelme, azonban a nem megfelelően megvilágított szakaszokon ez hamis biztonságérzetbe ringat” – emeli ki Makra József, a közvilágítási rendszerek üzemeltetésével és fejlesztésével foglalkozó GREP Zrt. vezérigazgatója, aki szerint jelenleg a hazai utak megvilágításának több mint harmada nem felel meg a szabványnak.

A korlátozott látási viszonyok között – ez a közvilágítás kapcsán az alkonyati fénycsökkenéstől, az esti sötét órákon át, a hajnali derengésig tartó időszakot jelöli – bekövetkező balesetekben a súlyos, halálos sérülések közel felét gyalogosok szenvedik el, míg a kerékpárosok és gépjárművel közlekedők nagyjából 25-25 százalékban szenvedik el az ilyen sérüléseket.

Az éjszakai órákban bekövetkező balesetek statisztikáinak javítása a közlekedők figyelmessége mellett nagymértékben a megfelelő láthatóságon is múlik. Megvilágítás tekintetében a közutakat hat kategóriába sorolják a gépjárműforgalom nagyságának megfelelően. „Magyarországon ma a közvilágítás sok helyen nem a szabványnak megfelelő. Ezt sok városvezető is felismeri és az energia- és költséghatékonysági mutatók mellett elvárják a szabványnak megfelelő modernizációt. Ez már középtávon is javíthatja a baleseti statisztikákat, emberi életeket menthet meg” – mondja Makra József, aki szerint az a szakma felelőssége, hogy a jelenlegi helyzeten semmiképpen ne rontsanak az energiahatékonysági projektek megvalósításakor.