A digitalizáció nem elkerülhető!

A digitalizáció nem elkerülhető!
Milyen online kihívásokra kell felkészülniük a vállalatvezetőknek és informatikai döntéshozóknak? Miért éri meg az egészen kis egyéni vállalkozásoktól a nagy ipari vállaltoknak is jelen lenni az online térben?

Az idén 30 éves Joint Venture Szövetség (JVSZ) a legutóbbi „Digitális Transzformáció” elnevezésű konferenciáján többek között a fenti kérdésekre kereste a választ.

„A digitális transzformáció azt jelenti, hogy minden olyan online csatornán jelen vagyunk, ahol arra számítunk, hogy felhasználóval találkozhatunk, valamint a céges folyamatokat is digitalizáljuk. A folyamos növekedési igény minden profitorientált szervezet életében jelen van. Azok a cégek pedig, akik megfelelő erőforrást biztosítanak erre a digitalizációs folyamatra, mérhető növekedést tapasztalnak majd az eredményeikben, a profitjukban és a piaci értékükben egyaránt” – mondta Boros Botond, a Google Magyarország marketing vezetője.

A Google saját felméréseiből kiderül, hogy a magyarok 49 százaléka böngészik a neten TV-zés közben, és közülük 40 százalék okostelefont használt. Az is fontos adat továbbá, hogy a magyarok 29 százaléka naponta fogyaszt online videótartalmat, melynek nagyon nagy része otthon történik, tehát, ha egy cégnek csak TV kampánya van, és nem számol az online videós hirdetésekkel, akkor a célcsoportjának egy jelentős részét elveszíti. „A Youtube az első számú videómegosztó és a második számú keresőmotor a világon” – mondta el Valu Róbert, a Google Magyarország digitális tanácsadója. A Google magyarországi felmérései szerint növekedés látható a hazai a Youtube felhasználók számában, és ez a növekedés az idősebb korosztály körében is tapasztalható, továbbá a fő műsoridőben jelentősen nőtt az oldal nézettsége.

„Ez valami új, a jövő zenéje; a mi iparágunk más; ez az IT cégek asztala – ezek a leggyakoribb tévhitek, amiket a cégvezetők mondanak a digitalizációról” – magyarázza Bánhegyi Csanád, Digital Growth Consultant. „Számos kérdés van, amit egy vállalatvezetőnek ajánlott megvizsgálnia a saját cégénél, de talán a legfontosabbak, hogy felmérje a következőket: a jelenlegi szervezeti struktúra mely része alkalmas a digitalizációra, a vállalati kultúra része-e a digitalizáció, és milyen a digitális verseny az iparágban” – teszi hozzá a szakértő.

Somogyi Gyula, a Netwerk ügyvezetője előadásában rámutatott arra, hogy számos különféle adat nyerhető ki egy vállalatról, amelyeket, ha a megfelelő módon standardizálnak és ábrázolnak, akkor olyan, azonnal elérhető és személyre szabható kimutatások és előrejelzések készíthetőek, amelyek a vállalatvezetők üzleti döntéseit jelentős mértékben támogathatják. A legújabb rendszerek már cloud szolgáltatásként elérhetőek, így a szükséges adatok eléréséhez már nincs szükség az IT vagy a marketing külön segítségére.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!