A Google pofátlansága legendás üzleti manőverré nemesült

A Google pofátlansága legendás üzleti manőverré nemesült
Folytatásos cikkünk harmadik részében a cég vezetői befektetési gyilkosbálnákat szelídítenek, miközben a tőzsdei katasztrófa hulláin lakmároznak.

A kilencvenes évek legvégére az alapokat egy vitával lefektető Sergey Brin és Larry Page Google-je már nem csak pár tucat stanfordi egyetemista és a haveri kör hobbiböngészője volt, hanem komoly népszerűségre tett szert az alma mater határain kívül is. A LarryandSergey-jé összeolvadő páros igyekeztek felnőni a feladathoz, de csakhamar kiderült, hogy a papíron lezajlott intézményesítés sem képes megadni azt a nagyipari keretet és legfőképpen forrásokat, amire szükség volna az internet valamennyi adatát kezelni szándékozó vállalkozáshoz. Így egy újabb, még nagyobb lépésre szánták el magukat.

Mintha nem is kéne nekik pénz

Ahhoz, hogy a vállalat működéséhez szükséges anyagiakat összegyűjtsék, már nem volt elég pár érdeklődő üzletember, igazi, nagypályás befektetőkre volt szükségük. Persze Brinék ezt is a rájuk jellemző, a pofátlanság határát súroló magabiztossággal intézték. Kezdetnek egészen úgy viselkedtek, mintha egyáltalán nem lenne szükségük pénzügyi támogatásra, sőt, még ők tennének szívességet a befektetőknek azzal, hogy engedik részt venni őket a projektben. Több tárgyalásuk is gajra ment emiatt, olyan is volt, hogy a meeting közepén pattantak fel a tárgyalópartnerek és viharzottak ki vöröslő fejjel. Ezek a tapasztalatok azonban egyáltalán nem hűtötték le a két fiatal mérnök harci kedvét.

A legendás manőver

Page és Brin nem akármilyen befektetőket akartak összeválogatni, hanem a szakág csúcsára vettettek szemet. Így tárgyalásokat kezdeményeztek az akkori világ két legnagyobb befektetőcégével, a Kleiner Perkins és a Sequoia Capital vállalatokkal. Már ez önmagában szokatlan dolog volt, hiszen a megszokott menet úgy nézett ki, hogy egy vállalkozás finanszírozásában egy nagyobb befektető alá tagozódtak be kisebbek, ám ebben a helyzetben két egyenrangú óriásról beszélünk. Vélhetőleg azért választották őket Brinék, mivel az egymás részesedései fölött féltékenyen őrködő megacégek között könnyebben tudnak majd lavírozni, mintha egyetlen nagyvállalattal kellene szembenézniük. Úgyhogy a tőlük megszokott temperamentummal és arcátlansággal ultimátumot küldtek a két óriásnak, azzal, hogy ha velük akarnak üzletelni, akkor tegyenek le az asztalra egyenként 12,5 millió dollárt, vagy felejtsék el őket örökre. A Google ígéretességét jól jelzi, hogy 1999 őszén mindkét befektető szemrebbenés nélkül mondott igent az ajánlatra.

Durranó lufi

Az így befolyt összegek nem csak tartósan rászögelték Brint és Page-t a világ technológiai térképére, hanem egyúttal biztosították a cég hosszú távú túlélését is. Pláne, hogy közeledett az a korszak, amikor az internet hirtelen mégsem tűnik akkora bomba nagy üzletnek, mint amilyennek korábban sokan gondolták. Ennek megértéséhez érdemes kicsit belemenni a 90-es évek digitális aranylázának is nevezhető dotcom biznisznek az áttekintésébe. Ez nem állt másból, mint abból a felismerésből, hogy az internet kereskedelemre is használható, ráadásul jövedelmező módon. A kilencvenes évek második felétől kezdve gombamód kezdtek szaporodni a kizárólag világhálón nyomuló vállalkozások (innen a jelenség neve is), melyek a gyors meggazdagodás reményében felhúztak egy valahogy kinéző weboldalat, tettek rá egy jól hangzó nevet, majd várták a befektetőket, akik megérezve az üzletet özönlöttek is a világ minden sarkából. Sok esetben magának a vállalkozónak sem volt egyéb célja a honlapjával, mint busás haszonnal továbbadni rajta, így a felpörgött biznisz hamarosan megjelent a tőzsdén is és elképesztő számokat generált. Az ezredfordulóra a forgalomban lévő weboldalak tőzsdepiaci összértéke meghaladta a 6 billió dollárt, ami egy szinte mesebeli szám. Csak a viszonyítás végett, nem számolva az inflációval, az Egyesült Államok 2017. évi katonai költségvetése a fenti összegnek kicsit kevesebb, mint a tizede.

Ám, ahogyan az ilyen álomtörténeteknél lenni szokott, a felhőtlen szárnyalást hamarosan felváltotta a ronda bukás, hiszen egyre többen próbáltak megélni a valós tartalom nélküli felületek adás-vételéből, és alig 5 éven belül vészesen telítődött a piac, ami a részvények elértéktelenedéséhez és 2000 tavaszán a dotkomlufi kipukkadásához vezetett, ami az internetes kereskedelem első korszakát le is zárta.

Ezek ismeretében válik érthetővé, hogy miért járt jól Page és Brin azzal, hogy még 1999 őszén sikerült megállapodniuk a befektetőikkel, így őket már nem érintette vészesen az informatika korszakának első tőzsdekrachja. Sőt, még azt is mondhatjuk, hogy a Google-nek kapóra jött az összeomlás, hiszen ennek következtében a dotcom óriások is kénytelenek voltak a költségminimalizálás/kármentés jegyében több hullámban igen jó informatikai szakembereket is elbocsátani, akik közül Brinék kedvükre válogathattak.

Világmegváltás

Innen erednek a Google hírhedten szemét állásinterjú technikái, ráadásul ezeket nagyon sokáig Page és Brin személyesen intézték, mivel csak olyan embert voltak hajlandóak felvenni, aki megüti az intelligencia szintjüket. Persze erre szükség is volt, hiszen ennek hiányában a Brinék által megfogalmazott küldetés, ami a „világ információinak rendezése, elérhetővé tevése és felhasználhatósága” volt, pusztán üres hencegésnek tűnt volna. Persze így is eléggé figyelemfelkeltőre sikeredett az üzenet, pláne, ha mellé tesszük egy random dotcom cég világmegváltó olcsó kutyakaja reklámját.

„Végeredményében a Google egy módszer arra, hogy felvértezzük agyunkat a világ tudásával” – foglalta össze Brin a cég lényegét. Tulajdonképpen üzletpolitikájukkal a dotcom vállalkozások tökéletes ellentétét hívták életre, semmi csillivilli marketingkampány, nuku vetítés, csak komolyság és kemény munka. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy épp ekkor jelenik meg a Google híres mottója, a „Ne légy gonosz”, akár azt is kiolvashatjuk belőle, hogy nem csak a dotcomlufinak, de a Microsoftnak is szólt ez az üzenet. A cég egyébként 2018 májusában kiszedte sort a törvénykönyvéből, de utalás még van rá benne, egyesek a Pentagonnal való együttműködéshez kötik a történetet.

Forradalmi HR-megoldások

Persze ez nem jelenti azt, hogy elzárkóztak volna a korábbi menő gigacégek látványos külsőségeitől, ám mindezeknek sokkal jelentősebb funkciója volt, mint a puszta vetítés. Kiköltöztek a garázsból, megvették a később Googleplexnek elnevezett irodaparkot, ahova ingyen WiFi-vel felszerelt magánbuszok fuvarozták az alkalmazottakat, az étteremben nem kellett fizetni az ételekért, aminek elkészítéséért egy gourmet séf felelt, konditermeket húztak fel, masszőrök hada várta a megfáradt munkaerőt stb. Egyértelmű, hogy ezen nem mindennapi körülmények azonban egyetlen célt szolgáltak, mégpedig a dolgozók komfortérzetének és ezen keresztül motivációjának javítását, pontosabban fogalmazva fenntartását.

„A hátsó szándék”

A légkondis buszon ugyanis a munkavállaló már el tudott kezdeni felkészülni a napjára, a helyben étkezés minimálisra csökkentette a kajálásra fordított idő lógásba csúszását, nem mellesleg az egészséges ételek feltöltötték a kedves dolgozókat. Utóbbihoz kapcsolódott a testedzés támogatása, hiszen az egészséges dolgozó produktívabb. A szellemi kikapcsolódásért pedig a legendás játékszobák feleltek, melyek ma már minden modern iroda alapkellékei.

Az sem volt elhanyagolható szempont, hogy a rigorózus felvételi feltételeknek köszönhetően a Google alkalmazottjai okkal érezhették magukat az elit krémjének, hiszen az ezredfordulón egy dotcom vállalatnál szinte bárkit alkalmaztak, ám a Google-höz még az okosok közül is csak a legokosabbak voltak képesek bejutni.

Így a pénz mellett az emberanyag is megvolt rá, hogy a cég meghatározó legyen, már csak azt kellett kitalálni, hogy a világ legmenőbb keresőmotorja, hogyan termeljen pénzt. Befejező részünkben az AdWord és a keresés értékét járjuk körül.

(Az alapanyag zömét továbbra is az Internethistorypodcast.com adta)

I. rész: A cégalapítók, Sergey Brin és Larry Page puskaporos stanfordi találkozását mutatja be

II. rész: A Google születése: szerencse, hogy nem akartak keresőmotort csinálni című cikkünkben már próbálkoznak a „vállalati miliőben” a srácok, de a kívánt domain foglalt, és még csekkeket sem tudnak beváltani, de mégsem ők alegnagyobb lúzerek a történetben, hanem az Excite, akik a cégtörténelem legnagyobb ziccerét hagyják ki.

IV. rész. Amikor a Google még nem tudott pénzt keresni című anyagunkban nem is foglalkozunk igazán a nagyon menő keresőmotorral, hanem a konkurenciát vesszük szemügyre, akik szintén az internetből pénzt matekon törték a fejüket.

V. rész.Még szerencse, hogy a Google a reklámozáshoz sem értett cikkünkben a merőben új hozzáállást, valamint az ezzel szembeni kételkedést mutatjuk be, ami természetesen a végén révbe ért, hiszen

VI. rész. Itt a hasznos reklám, aminek örülünk.

VII. rész. A Google csatába hívta a Microsoft ősellenségét

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!






Címkék: google, dotcomlufi, HR