A Continental automatizálja az elektromos autók töltését

A Continental automatizálja az elektromos autók töltését
Sok autós álmodik arról, hogy eljön az a nap, amikor a teljesen elektromos vagy plug-in hibrid elektromos autók feltöltése ugyanolyan egyszerű lesz, mint a hagyományos modellek tankolása. Erre már nem kell tovább várni, a Continental a Las Vegas-i Fogyasztói Elektronika Show-n (CES, 2018. január 9-12.) bemutatta fejlesztését. A CES-re a technológiai cég két új akkumulátor töltő rendszert vitt el, mindkettő hozzájárul ahhoz, hogy az elektromos autókban rejlő előnyöket maximálisan kiaknázhassuk.

A legmagasabb fokú kényelemre tervezve a Continental automata vezeték nélküli töltő rendszere induktívan vezeti a töltést, ami azt jelenti, hogy a sofőröknek nem kell ezentúl kábelekkel bajlódni. A rendszer kiegészül a Continental új mikro navigációs megoldásával, amelynek segítségével a jármű teljes pontossággal helyezkedhet a földön lévő töltőegységre. A jövőben a félig automatizált vezetési technológia terén elért további előrelépéseknek köszönhetően ez a művelet a sofőr beavatkozása nélkül is elvégezhető lesz majd.

A Continental másik innovatív rendszere – az AllCharge – forradalmasíthatja a kábel alapú feltöltést. Az AllCharge rendszerrel a sofőröknek nem kell azon aggódniuk, hogy kompatibilis töltőállomást találjanak. Az AllCharge technológiával bármelyik töltőállomásra rá tudnak csatlakozni, akármilyen töltési sebességről, áram típusról vagy feszültségről legyen szó. A rugalmasság és a hatékonyság mellett az AllCharge további előnyökkel is rendelkezik, például lehetővé teszi, hogy az elektromos jármű mobil akkumulátorként funkcionáljon, így AC árammal láthatja el a fedélzetre nem csatlakoztatott eszközöket további kiegészítő nélkül. Így az autó számos esetben tud áramot biztosítani különböző helyzetekben, például autós baráti összejövetelekkor, vagy mesteremberek eszközeihez egy építkezés helyszínén.

“A Continental egyedülálló kínálattal rendelkezik a töltési technológiák terén, a kiterjedt, több divíziót átölelő know-how tudásunknak köszönhetően” – mondta el Brian McKay, a Continental Észak-Amerika Meghajtási Technológia & Innováció részleg vezetője. „Azok az innovatív technológiák, melyeket bemutatunk a CES-en, egyszerűbbé, kényelmesebbé és hatékonyabbá teszik az elektromos járművel feltöltését. Ez azt jelenti, hogy az elektromos autókkal megtehető távolság kérdése, ami oly sok emberben vet fel kétségeket, hamarosan teljesen irreleváns lesz. Ezen kívül, hogy a fogyasztók számára további funkciókkal szolgáljunk, az AllCharge rendszer az elektromos járműveket mobil energiaforrássá teszi.”

Vezeték nélküli, automata feltöltés a maximális kényelem érdekében

Az induktív töltési technológia során az áram vezeték nélkül halad át egy földön lévő töltőállomásból a jármű alján elhelyezett fogadóegység felé. Mivel nagyon fontos, hogy a jármű teljesen pontosan efölött az egység fölött álljon, a Continental kifejlesztett egy mikro-navigációs megoldást, amely egy mágneses helymeghatározó rendszeren alapul, és képes a járművet a hagyományos parkoló asszisztensnél tízszer pontosabban a megfelelő helyre irányítani. A földi egységbe beépített intelligens mágneses mező érzékelők veszik az elektromos jármű által kiadott jeleket, és erre válaszul adatokat küldenek a jármű felé az autóban lévő vezeték nélküli kommunikációs felületen keresztül. A helymeghatározó rendszer, amely a szélessávú frekvenciatartományban működik, képes teljes pontossággal érzékelni a földi egységet még akkor is, ha hó vagy levelek fedik be a felületét. A töltés ezután automatikusan zajlik. A rendszer a töltési folyamat teljes ideje alatt ügyel a biztonságra.

Ennek az induktív töltő rendszernek, amely több mint 90 százalékkal hatékonyabb az eddigieknél, az egyik legnagyobb előnye az, hogy a sofőrök ezentúl nem kell kihagynia egy töltési lehetőséget sem, akármilyen rövid idő is áll rendelkezésére. Például egy 20 perces bevásárló szünet ezentúl elegendő lehet arra, hogy akár 20 km-rel megnöveljük a hatótávolságot, hiszen a 11 kW töltési sebesség, amelyre a Continental rendszerét tervezték, képes minden egyes eltöltéssel töltött perc után körülbelül 1 km-rel megnövelni a vezetés hatótávolságát. Emellett a Continental rendszere lehetővé teszi a meglévő töltési infrastruktúrák számára, hogy azokat az eddigieknél még hatékonyabban használhassuk ki a jövőben. A rendszer a későbbiekben képes lesz automatikusan „átparkolni” az automata elektromos autókat amint a töltés befejeződött. Így akár autók teljes sora feltölthető lesz egy éjszaka alatt egy töltőállomáson. A nemzetközi szabványosítási törekvések, amelyben a Continental aktívan részt vesz, jelenleg azt tűzték ki célul, hogy minden erre alkalmas jármű gyártótól függetlenül képes legyen bármilyen induktív töltőállomást használni.

AllCharge: “Univerzális” megoldás az összes töltőállomás számára

A kábel alapú töltés azt jelenti, hogy a hálózatról érkező váltakozó áramot (AC) át kell váltani egyenárammá (DC), mivel erre van szükség az akkumulátor töltéséhez. Az AC/DC átalakítás vagy a töltő állomáson megy végbe (DC töltés), vagy pedig a jármű fedélzetén (AC töltés), egy fedélzeti töltő (OBC) segítségével. A DC töltőállomások magas telepítési költségének köszönhetően az AC töltőállomások jelenleg a legelterjedtebbek a mindennapi használat számára. Ugyanakkor a magasabb töltési sebesség iránti egyre növekvő kereslet még nagyobb és drágább fedélzeti töltőket tesz szükségessé. Az AllCharge rendszert a Continental mérnökei egy teljesen új megközelítésre alapozták, amely ugyanakkor hihetetlenül egyszerű: ahelyett, hogy még több töltési technológiát zsúfolnának bele az autóba, magát az elektromos meghajtást alakították át „töltővé”. Ehhez az elektromos motor és az inverter (amely a DC és az AC közötti átváltásra szolgál) speciális átalakítására volt szükség, hogy el tudják látni a töltés feladatát is. Az egyetlen extra alkatrész, amelyet a rendszerbe be kellett építeniük egy DC/DC konverter, annak érdekében, hogy az áram mindig a megfelelő feszültségszinten áramoljon az akkumulátorba. Az AC töltés esetében az áram a töltőállomástól az elektromos motoron keresztül áramlik az inverterbe, ahol az átalakítja DC árammá, mielőtt betáplálja az akkumulátorba. DC töltés esetében az áram közvetlenül a DC/DC konverteren keresztül áramlik az akkumulátorba.

Az AllCharge tehát egy univerzális megoldást jelent, amelynek segítségével a sofőrök bármilyen kábel alapú töltőállomást tudnak használni. Sőt, mivel az AC töltésnek így már nincsenek olyan korlátai, mint egy fedélzeti töltőnek, ha az AC infrastruktúra megfelelő, akkor az AllCharge akár 43 kilowattnak megfelelő teljesítménnyel is fel tudja tölteni az akkumulátort, ami azt jelenti, hogy 10 percnyi töltési idővel 50 km távolságra elegendő áram tölthető a járműbe. Ugyanakkor, az új Continental rendszerrel képes a 400 voltos DC gyorstöltő állomásokat is használni, amelyek 10 percnyi töltés alatt 150 km-re elegendő áramot adnak át. Ugyanezen töltési idő alatt a nagyon nagy akkumulátorral rendelkező prémium autók akár 300 km-re is feltölthetőek, ha egy 800 voltos DC töltőállomásra csatlakoznak. Így a feltöltés ideje sokkal közelebb kerülhet a hagyományos járművek megtankolásának idejéhez. A gyártás a tervek szerint 2022-ben indul.

Tényleges hozzáadott érték: az elektromos autó, mint fontos mobil energiaforrás

Az akkumulátoruk nagy kapacitásából adódóan az elektromos járművek mobil akkumulátorként is funkcionálhatnak. Alap esetben ahhoz, hogy egy fedélzeti töltővel rendelkező elektromos autót ilyen célra használjunk, először fel kell szerelni egy áram átalakítóval (hogy a DC áramot AC árammá alakítsa), melynek költsége több ezer euró. Ezzel szemben az AllCharge rendszer eleve képes kezelni a kétirányú áramlást. A váltakozó áramnak pedig nincs felső kimeneti korlátja. Az AllCharge rendszer kétirányú áramlási képessége lehetővé teszi, hogy az elektromos autó ne csak a magánéletben funkcionáljon energiaforrásként, de mesteremberek vagy mobil szolgáltatást nyújtóknak is hasznos lehet, hiszen valódi hozzáadott értékével új üzleti modellek megvalósítására nyílik lehetőség. A jövőre nézve az elektromos autókra tekinthetünk majd úgy is, mint hálózatba integrált mobil energia tárolókra, fontos szerepet játszva a megújuló energiahasználat felé való átállásban.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!