30 éve érkezett meg az első e-mail Németországba

30 éve érkezett meg az első e-mail Németországba
Az internet történelmének egy jelentős pillanata volt, amikor az első tengerentúli elektronikus levél megérkezett.

“Willkommen to CSNET,” - ezzel a kezdő sorral érkezett Karlsruheba 1984 augusztus elején az első pár soros üzenet, amelynek mégis mára történelmi jelentősége van. Azóta már tudjuk, hogy a teljes kommunikációnkat változtatta meg az akkori technológiai eredmény.

Az esemény jelentőségét mutatja, hogy az Internetes Hall of Fame-be is bekerült és elég részletesen megemlékeznek róla az oldal szerkesztői. 

Mára gyakorlatilag a levelezésünk teljesen erre épül, a hagyományos postai szolgáltatások pedig annyira visszaestek, hogy egyes országok a megszüntetésüket fontolgatják.

Érdekesség képpen a skandináv országokban minden újszülött azonnal e-mail címet kap és ott az állami kommunikáció jórészt már nem papír alapú.

Az e-mail forradalom újabb hullámát az okostelefonok hozták el, amikortól, bárki, bármikor hozzáfárhet a leveleihez. A felmérések szerint ezt igencsak gyakran tesszük ezt mostanában.

A mostani évfordulóról készült infografika további érdekességeket is elárul az elektronikus levelezés történelméről.