Vannak itt SEGA rajongók?

Vannak itt SEGA rajongók?
A mini változatban visszatérő retro konzolok és számítógépek virágkorát éljük, mely hullámhoz sorra csatlakoznak a különféle gyártók. Nem hiába, ugyanis a várakozásokat felülmúló népszerűségnek örvendenek a felhasználók körében.
Eddig a SEGA csak árgus szemekkel figyelte, ahogy a konkurens gyártók, mint a Nintendo és a Sony hozzák ki és jelentik be a régi platform gépeik újbóli megjelenését. Míg végül idén ők is elhatározták, hogy előállnak a Mega Drive Mini-vel, aztán ősszel bejelentették, hogy késni fognak a kiadásával – írja a Promotions.hu.
Most nem kizárt, hogy olyannyira nem akarnak kimaradni a jóból, hogy a készülő Mega Drive Mini mellett esetlegesen megalkotnák másik igen népszerű konzoljuk, a Dreamcast apró változatát is.
Sejtetés
Ugyan nem történt még semmilyen hivatalos bejelentés a japán cég részéről, azonban a SEGA a hazai Twitter-oldalán kirakott egy sokat sejtető bejegyzést, amiben a felhasználókat kérdezik meg arról, hogy a Dreamcast öt féle megjelent változata közül, melyiket tartották a legszimpatikusabbnak.
Természetesen ettől még nem kezelhetjük kész tényként a dolgot, azonban nem először fordul elő, hogy egy cég némi előzetes közvélemény-kutatást követően szánta el magát egy nagyobb bejelentésre. Azt pedig tudjuk, hogy világszerte sokan vevők lennének egy Dreamcast Minire.
Türelem
A SEGA rajongók mindenesetre addig is némi türelemmel várhatják a 2019 folyamán megjelenő Mega Drive Minit. Ezzel kapcsolatosan pontos megjelenési dátumot hamarosan közöl a cég.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!





Címkék: konzol, SEGA