Van egy hely, ahol 180 ezer forint jutalmat kapott minden munkatárs

Van egy hely, ahol 180 ezer forint jutalmat kapott minden munkatárs
A Continental technológiai vállalat minden munkatársát részesíti a 2017-es üzleti év sikerében. Az előző évi 150 millió eurós összeget követően a kifizetés összege közel 15 százalékkal, tehát 20 millió euróval 170 millió euróra emelkedett A jutalomra jogosult munkatársak ez év áprilisának közepén fogják megkapni a kifizetést. Magyarországon a munkatársak fejenként 571 euró, azaz 177 267 forint jutalomban részesülnek. Más vállalatoktól eltérően a Continental tudatosan 2004 óta nem szűkíti le egy bizonyos csoportra, vagy egy bizonyos országra a jogosultak körét.

„2017 egy sikeres év volt a Continental vállalat számára. Amit elértünk az együtt értük el. Számunkra magától értetődő, hogy minden munkatársunk elismerésben részesül a teljesítményéért”, magyarázta Dr. Ariane Reinhart, személyzeti vezető. „Ezt az egymásért értékünk jelének is tekintjük – amely vállalati értéket nap mint nap aktívan megélünk” - tette hozzá.

Megbecsülés

A nyereségrészesedési program alapjául a Continental Value Contribution, tehát a vállalat értékteremtése szolgál. Németországban a konszern kollektív szerződésének értelmében a munkatársak, ideértve a képzésben és duális képzésben résztvevőket is sikerdíjat kapnak a 2017-es év után. „Minden munkatársunk részt vállalt a Continental vállalat sikerében. Ha mindenki részesedik a vállalat sikeréből az nem csupán méltányos, hanem fontos és megbecsülést mutató jel a munkatársak számára. Arra motivál, hogy a jövőben is elősegítsék a Continental vállalat fejlődését”, mondta Frank Michael Hell, a vállalat üzemi tanácsának elnöke.

Pörgés

A juttatási összegek számításának alapja országonként változik. Ennek során figyelembe vesszük a jogi, valamint a szerződéses szabályozásokat, valamint a gazdasági teljesítőképességet is. Mivel világszerte jelentősen megnőtt a jogosult munkatársak száma, így a kifizetés összege 2017-ben csak kissé haladja meg az előző éves szintet 528 EUR- t, 2015 után ez a legmagasabb munkavállalónkénti kifizetési összeg.

A 2017-es üzleti év mutatószámait, valamint a 2018-as üzleti év kilátásait a Continental 2018 március 8.-án mutatja be virtuális éves sajtótájékoztatója keretében. További információkat az interneten találhat: www.continental-presse.de

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!





Címkék: continental, jutalom