Magyar app hozza össze a termelőket és a vásárlókat

Magyar app hozza össze a termelőket és a vásárlókat
A magyar fejlesztésű KofaGO nemcsak a kapcsolódási pontot segít megtalálni a termelők, illetve a vásárlók között, hanem időt és pénzt is spórolhatnak használói. Mindegy, hogy kolbászt vagy almát venne, üsse be, ami kell, az app pedig nyomban mutatja a legközelebbi árust – számol be a HVG.hu.

A piacon és a közértben vásárlásnak is megvan a maga bája, ám akadnak, aki arra esküsznek, ha közvetlenül a termelőktől szerezhetnek be mindent, amit csak lehet. Egyrészt így általában megspórolható a sorban állás, másfelől jó eséllyel a boltban kínált termékek árához képest olcsóbban lehet megvenni ugyanazt, és biztos, hogy sokkal frissebben – írja a HVG.hu.

Ez a gondolat, illetve a családi almatermesztés és annak értékesítési folyamata adta a kezdő löketet Csató Csabáéknak KofaGO nevű alkalmazásuk elkészítéséhez. A konkrét ötlet abból indult, hogy termelőként eleve nehezebb új vásárlókra szert tenni, de ez fordítva is igaz: hova és mégis merre induljon az ember, ha úgy dönt, szívesen kipróbálna más paradicsomfajtát is a hipermarketekben kínált változatok közül?

Közvetlen értékesítési csatorna

Csató szerint ezen a téren jelent nagy előrelépést a KofaGO. “Olyan értékesítési csatornát hoztunk létre, ahol a termelő közvetlenül a vásárlóval áll kapcsolatban. Így megtakaríthatjuk a felesleges logisztikai többletköltséget és nem mellesleg minimalizálhatjuk az egyébként kidobásra ítélt csomagolóanyagok kiadásait is. Azzal, hogy a nagyáruházak profitját megspóroljuk, olyan extra fedezet keletkezik az eladás folyamán, amiből úgy emelhetjük a termelői árat, hogy közben csökkentjük az eladásit.”

A KofaGO ötlete egyszerűnek tűnik ugyan, ám a megvalósítás mögött hosszú évek fejlesztői munkája áll, főleg mert az alapvető folyamatot több hasznos funkcióval egészítették ki: az app segítségével termelőkre és akár egyetlen árucikkre szűrve is lehet keresni. Pillanatok alatt kiderül, hol kapható a vágyott zöldség vagy gyümölcs, de az árusokat értékelni is lehet, így a szolgáltatás használói első kézből, sallangoktól mentesen tudnak infót szerezni arról, kinél érdemes vásárolni.

Nincsen zsákbamacska

Csatóék szerint ötletük azért is korszerűbb, mint az áruházi vásárlás, mert sokan gyakran a boltba belépve szembesülnek azzal, hogy a termék, legyen az tojás, alma vagy répa, többe kerül, mint amire számítottak. A KofaGO viszont nem árul zsákbamacskát, előre jelzi az árcédulát is, így a vásárlók már indulás előtt tudni fogják, mennyit pénzt kérnek majd a termékért. Utóbbi az olyan kellemetlen szituációkat is orvosolja, mint amikor valaki a piacon járva döbben rá, hogy nincs nála elég pénz. Kártyával meg nem tud fizetni.

Az iOS-re és Androidra egyaránt elérhető alkalmazás igazi mutatványa viszont nem ez. Értékesítési csatorna lévén mindkét irányban segít, így a vásárlók mellett maguk az árusok is ugyanakkora győztesei lehetnek a szolgáltatásnak. Az app számukra – klasszikus kifejezéssel élve – megjelenési lehetőséget ad (pontosabban, hogy felkerüljenek a KofaGO térképére), így pedig a hozzájuk vezető is láthatóvá válik a vásárlók előtt. Ingyen három termék bemutatójára és a kapcsolódó információk megjelenítésére van mód. Akkor sincs gond, ha valaki útközben úgy dönt, lehúzza a rolót, az appon belüli stand egy mozdulattal törölhető – és ez tudatható is másokkal.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!