Hegedűs Katalin az eMAG.hu új kereskedelmi igazgatója

Hegedűs Katalin az eMAG.hu új kereskedelmi igazgatója
Augusztusban új kereskedelmi igazgatót nevezett ki a dél afrikai Naspers csoport érdekeltségébe tartozó eMAG.hu internetes webáruház. Hegedüs Katalin a softline divízió vezetőjeként az eMAG termékkínálatának bővítése mellett, a softline csapat hatékony vezetésére fókuszál.

Katalin a Budapesti Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolán végzett tanulmányai után, karrierjét a Metro magyarországi vállalatánál kezdte, ahol öt éven keresztül főként a különböző, nem élelmiszeripari termékcsoportok beszerzésének szervezésért, és a vállalati megoldások tervezéséért volt felelős. Később az Euronics magyar vállalatának kereskedelmi igazgatójaként dolgozott. A cégnél eltöltött tíz éve alatt olyan értékesítési csatornák megalapozásához, fejlesztéséhez járult hozzá, mely mind a kis- és nagykereskedelem, mind pedig az internetes kereskedelem hatékony működését segítette elő. Az eMag kereskedelmi igazgatói pozícióját megelőzően a BestByte beszerzési menedzsereként dolgozott, így a jelenlegi munkakörét több mint 20 éves szakmai tapasztalat és az e-kereskedelemben való jártasság alapozza meg.

"Célom, hogy az eddigi – offline és online - tapasztalataimat ötvözzem az eMag jól felépített struktúrájával. Vezetőként fontosnak tartom, hogy olyan hatékony, jól szervezett csapatot építsek ki az eMAG-ban, mellyel nem csak a termékkínálat bővítésére helyezhetjük a hangsúlyt, hanem a vállalat belső működését is hatékonyabbá tehetjük” – mondta Hegedüs Katalin. Az új vezető kiemelte, hogy számára a humor a kulcstényező abban, hogy a softline csapat vezetőjeként összetartsa, és professzionális munkára sarkallja a csapattagokat.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: eMAG.hu