Hangalapú vásárlás?

Hangalapú vásárlás?
A hangvezérlés és a hang alapú keresés egyre nagyobb teret hódít magának. Ha lehet hinni a Google előjelzéseinek, a technológia futótűzszerű terjedésére számíthatunk a közeljövőben.

2018-ban a Google hang alapú keresései már az összes keresés több, mint ötödét tették ki, és a keresőóriás szerint, a felhasználók egyre inkább magukénak érzik a technológiát. Két év múlva az online keresések több, mint fele hang vezérelt lehet - írja a kosarertek.hu.

Az első széles körben elterjedt hang vezérelt személyi asszisztens az Apple Siri-je volt, amely 2011 októberében debütált az iPhone 4S megjelenésével. Siri már elérhető a cég asztali gépein is, és azóta se szeri se száma a hasonló elven működő megoldásoknak. Az Android 7.0-ás kiadása után minden Google OS-ével felszerelt mobilon fut a Google Asszisztense, korábbi nevén Google Now, de említhetnénk a Microsoft Cortanáját is, vagy a virtuális személyes asszisztensének a második hullámával az okos hangszórókkal megérkező Alexát, vagy az IBM Watsonát is.

Annak ellenére, hogy a hang vezérelt keresés egyre szélesebb körben terjed, kicsit messzebb van még az idő, amikor ezek a hang vezérelt keresések konkrét vásárláshoz is vezetnek majd. Az Adobe által nemrégiben kiadott kutatás, a Digital Insights 2018-as jelentése szerint, csupán a felhasználók harminc százaléka használja vásárláshoz kapcsolódó keresések indítására a hang vezérlést, de még ezen felhasználóknak is csak elenyésző része fejezi be vásárlásait ilyen módon.

Aki próbálta már vásárlásra használni ezeket az eszközöket, valószínűleg belefutott már a szokásos félreértésekbe és tudhatja, hogy a jelenlegi állapotukban még aligha teljesedhet ki velük a vásárlási élmény. Ennek az oka abban keresendő, hogy a vásárlás egy jóval komplexebb folyamat, mint az első pillantásra tűnik.

A teljes cikk itt érhető el.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!