Ezzel az „olcsó” tablettel akarja lenyomni a Microsoft az iPadet

Ezzel az „olcsó” tablettel akarja lenyomni a Microsoft az iPadet
A készülék olyan 110 000 forint környékén lesz kapható, és elég pofásra sikeredett, no meg anyag is van azért benne.

A Microsoft bemutatta a Surface Go-t, amit a cég az alsóbb árfekvésű iPadek konkurenciájaként fejlesztett ki. A Surface Go tulajdonképpen egy 10’’-os Windows alapú tablet, ami majdhogynem megszólalásig hasonlít a Surface Pro-ra, annyi különbséggel, hogy kisebb és olcsóbb lesz nála. De az igazi kérdés, hogy vajon ez elég lesz-e ahhoz, hogy a nép erre cserélje az iPadeket?

Elég jól pörögtek

A Microsoft Surface termékcsaládja meglepően jó eladásokat produkált, ám a Microsoft eddig képtelen volt komolyan vehető vetélytársként megjelenni az Apple készülékekkel szemben, legfőképpen ami az árakat és a hordozhatóságot érinti. Úgy néz ki, hogy ennek most vége, ugyanis a Surface Go épp ezen tulajdonságok versenyképességét hivatott kihangsúlyozni.

A Windows blogon a Microsoft úgy írja le a Go-t, mint az „eddig készült legkisebb, legkönnyebb, legelérhetőbb Surface termék”. Ezzel a Microsoft „nagyobb hozzáférhetőséget teremt a Surface családhoz, miközben a termékeket meghatározó minőséget is fenntartja”.

A számok

A Surface Go 10’’-os kijelzővel (1800x1200-as felbontással), beépített támasztékkal, elülső kamerával és egy USB-C3.1-es csatlakozóval rendelkezik. Windows 10-es operációs rendszer fut rajta és egy hetedik generációs Intel Pentium Gold 4415Y processzor hajtja.

Az ára 399 dollárnál kezdődik, amitől gyakorlatilag alig egy köpésre helyezkedik el a 9,7’’-os Apple Ipad költsége. Ezért a kb. 110 000 forintért 4GB RAM és 64GB eMMC tárhely jár. Azonban ha hajlandóak vagyunk egy kicsit mélyebbre nyúlni a pénztárcánkba 549 dollár leszurkolásának ellenében ugyanez a konstrukció 8GB RAM-mal és egy 128GB-os SSD meghajtóval válik elérhetővé.

Itthon még nem lehet lecsapni rá

A Microsoft Surface Go jelenleg előrendelési fázisban van, viszont Magyarországról még nem rendelhető, az EU területén Írországból, Németországból, Ausztriából, a Benelux államokból, Dániából, Finnországból, Svédországból, Lengyelországból, Olaszországból, Spanyolországból és Portugáliából szerezhető be.

Az áruházak polcaira augusztus 2-ától kerül fel. A Microsoft ígérete szerint az elkövetkezendő hetekben a fent felsoroltakon túl több országba is igyekeznek eljuttatni a Surface Go-t.

(via Make use of)

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!





Címkék: Microsoft, Apple, tablet, iPad