Az egyik fellegvárban csaptak oda a kriptovalutáknak

Az egyik fellegvárban csaptak oda a kriptovalutáknak
Dél-Koreában a szigorítást komoly adóztatás követheti.

Dél-Koreában január 30-tól törvénysértő lesz anonim számlán kriptopénzt használni, írja a BBC-re hivatkozva az Index. Az ország a kriptovaluták egyik legnagyobb központja, a világ összes bitcoin-tranzakciójának egyötödét ott bonyolítják le, minden kriptopénzt egybevéve a világ harmadik legnagyobb kriptopénz-piacának becsülik. Az első kettő Japán és az USA valószínűleg.

A kriptopénzek leginkább a bűnözőknek hasznos termékek, és pontosan ezért is kívánja a dél-koreai szabályozás erősen visszaszorítani. Ezen belül is leginkább a pénzmosást, amire az anonim kriptopénzek vitán felül a legjobbak a világon.

Esés

Korábban már elég durva esésben volt a a legnagyobb kriptopénz, a bitcoin árfolyama, többek közt azért is, mert januárban már jelezte a dél-koreai igazságügyminiszter, hogy erős szabályozást, egészen pontosan tiltást fontolgatnak. Most már biztosan lehet tudni, hogy februártól ez működni is fog. Az országban a pénzügyi cégeknek már korábban megtiltották a bitcoin vagy más kriptovaluták használatát.

Dél-Korában tehát meg kell adni mindenkinek a személyazonosságát ezentúl, ha szabályosan kíván bármennyi kriptopénzt birtokolni. A kiskorúak és a külföldiek pedig eleve nem birtokolhatnak ilyen dél-koreai számlát. Dél-Koreában egyébként akkora kereslet volt a bitcoinra, hogy a helyi kereskedők a nemzetközi átlagnál akár 30-40 százalékkal magasabb összeget is el tudtak kérni a termékért. Az országban jelenleg nagyjából egymillió embernek lehet valamilyen kriptopénze.

Mindez ráadásul még csak az első lépés lehet, ugyanis komoly adó is érkezhet hamarosan a kriptopénzekre, 25 százalék körüli adóról írt nemrég a Yonhap.

Szabályozás az európai nagyoknál

A G20 gazdasági találkozón egyébként Németország és Franciaország is jelezte, hogy közös szabályozási javaslattal komolyan szigorítanák a kriptopénzek kereskedési feltételeit.

Követsd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!