Az egész világnak intő jel lehet, hogy óriásit bukott az Apple az ünnepekkor

Az egész világnak intő jel lehet, hogy óriásit bukott az Apple az ünnepekkor
A kínai eladások estek vissza, ami a gigászi gazdaság növekedésének lassulására utalhat.

Csökkentette az ünnepi szezonra várt bevételéről szóló előrejelzését az Apple. A New York Times beszámolója szerint ilyesmi 16 éve nem fordult elő a céggel. Ez önmagában is intő jel volna, de az okokkal együtt még rémisztőbb a helyzet a világgazdaság szempontjából. Az Apple eladásai ugyanis leginkább Kínában maradtak el a várakozásoktól, amely egyenes következménye lehet a kínai gazdaság lassulásának, így pedig a teljes világgazdaság számára intő jel.

A Moody's Analytics vezető közgazdásza, Mark Zandi szerint az Apple barométer. "Az Iphone olyasmi, amit mindenki ismer és szeret. Vagyis ha azt nem veszik, az elég világos jele a nehéz időknek" - mondta.

A Times szerint ugyanakkor az ennyiből még nem világos, hogy ez egyelőre csak az Apple-t érinti, vagy a világgazdaság többi szereplőjét, elsősorban a többi technológiai céget és a nagy autógyártókat is sújtó jelenség jele. Részben azért, mert az Apple kínai kereskedelmi sikerei egyedülállóak az amerikai vállalatok körében, a legutóbbi pénzügyi évben az Apple 52 milliárd dollár értékben értékesített termékeket Kínában.

További részletek a 444.hu cikkében.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Apple, Kína