A szlovák autópálya-matrica már a neten is megvehető

A szlovák autópálya-matrica már a neten is megvehető
A hazai autópályákon érvényes helyzethez hasonlóan idén már Szlovákiában is elektronikus autópálya-matrica rendszer működik. Az úgynevezett e-matrica (eznámka) az interneten keresztül, már indulás előtt, illetve az indulást követően az ingyenes mobilalkalmazás segítségével is megvehető.

Az elektronikus autópályamatrica- (eznámka) rendszernek köszönhetően Szlovákiában az idei év elejétől egyszerűbb a díjköteles úthálózat használata a személygépkocsik (és 3,5 tonnánál könnyebb járművek) számára. Az e-matricát nem kell a járműre ragasztani, mivel teljes mértékben virtualizált. Megvásárlásakor mindössze a jármű forgalmi rendszámát és a jármű származási országát kell megadni a rendszerben. Ezen adatok segítségével az adott jármű nyilvántartásba kerül, és – a megvásárolt matrica érvényességétől függően – használhatja a szlovákiai autópályák és gyorsforgalmi utak díjköteles szakaszait.

„A gépjárművezetőnek nem kell rendelkeznie az autópálya-matrica befizetését igazoló okirattal – ez kényelmessé teszi a vásárlást, valamint elmarad a matrica felragasztásával, ám elsősorban a lekaparásával járó kellemetlenség; mindez kétségkívül e modern útdíjfizetési rendszer előnye” - mondta Anton Bódis, a szlovákiai elektronikus útdíjfizetési rendszert üzemeltető SkyToll társaság kommunikációs stratégiájáért felelős PR menedzsere. Elmondása szerint a rendszer további előnye, hogy az elektronikus autópálya-matrica így soha nem válik hiánycikké.

A vásárlás során az ügyfél nem kockáztatja a hamis autópálya-matrica megvásárlását sem. Az e-matrica megvásárlásának legpraktikusabb módja a www.eznamka.sk internetes portál vagy az „eznamka“ ingyenesen elérhető mobilalkalmazás használata, iOS vagy Android rendszereken. 

A pályázat kiírásától a díjbeszedésig kevesebb, mint egy év telt el
Szlovákiában az elektronikus autópálya-matricát kevesebb, mint egy év alatt vezették be. 2015 januárjának végén kiadták a rendszer beszállítójára vonatkozó közbeszerzésről szóló előzetes értesítést, majd a közbeszerzést április 2-án ki is írták. A közbeszerzés győztese elektronikus aukcióban a SkyToll lett, az elektronikus autópálya-matricák teljes bevételének 2,78%-ának megfelelő árajánlattal.