A magyarok rákaptak a mobilfizetésre

A magyarok rákaptak a mobilfizetésre
Elérte a százmilliomodik tranzakciót a Cellum által egy évtizede elindított mobilfizetési szolgáltatás. A statisztikákból kiderül, hogy a parkolás és az autópálya matrica vásárlása mellett a lottó a felhasználók kedvence.

A Cellum 2006-ban indította el hazánk első, országosan elérhető mobilfizetési szolgáltatását. Az azóta eltelt időben jelentősen megváltozott a mobilfizetés piaca, egyre több kereskedő és bank is igyekszik beépíteni szolgáltatásai közé a legmodernebb fizetési metódust. A legelső ilyen megoldás a parkolási díj fizetése volt, mely sok bosszúságtól és időveszteségtől óvta meg a felhasználókat. A kezdetben csak néhány városban elérhető megoldással a 2006-2007-es években 200 ezer parkolási célú tranzakciót bonyolítottak a Cellum rendszerén keresztül, 2015-re pedig ez a szám már több, mint 13 millióra duzzadt – így ma már ez a legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás Magyarországon. A tavalyi évtől kezdve Szófiában is a Cellum részvételével működő konzorcium nyújtja a mobilparkolási szolgáltatást.

A parkolás mellett egyebek között az autópálya-matrica vásárlásához is gyakran használják a Cellum fejlesztéseit, a tranzakciók mintegy negyedét ez a kategória adja. További kedvenc a lottószelvény vásárlása, mely 2015-ben már 5,6 millió sikeres mobiltranzakciót jelentett. A százmillió tranzakció összértéke mintegy 70 milliárd forint. „A Cellum csoport tíz éve indította mobilfizetési szolgáltatásait, külföldön pedig öt éve debütáltunk. Az a célunk, hogy a pénztárca minden egyes rekeszét biztonságosan átköltöztessük a mobiltelefonra, kezdve a bankkártyától a pontgyűjtőkön és igazolványokon át a banki szolgáltatásokig” – mondta Kóka János, a Cellum Global Zrt. elnök-vezérigazgatója. A Cellum mobilfizetési megoldásaival már 4 országban lehet telefonnal kényelmesen és biztonságosan fizetni.

A cég rendszerét több mint 1000 kereskedő használja, segítségével többek között fizethetünk bolti és online vásárlásainkért, italautomatából vásárolhatunk, közüzemi számlákat fizethetünk be, feltölthetjük a telefonkártyánkat, adományozhatunk, digitális tartalmakat, ajándékutalványokat és mozijegyet vehetünk. A Cellum fejlesztése volt 2011-ben Magyarország első mobiltárcája, az FHB Bank, a Magyar Telekom és a Telenor együttműködésével létrejött MasterCard Mobile, valamint a cég fejlesztette az OTP és a Telenor MasterPass-kompatibilis walletjeit, illetve az Erste Bank mobilfizetési megoldását.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!