Világdöntőben az ELTE programozói

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.
Karrierváltás programozóvá: továbbra is keresettek a junior fejlesztők

Karrierváltás programozóvá: továbbra is keresettek a junior fejlesztők

Az utóbbi hónapokban több baljós hangulatú hír is felütötte a fejét az IT piaccal kapcsolatban. Pár hónapja bezárt az ország egyik legismertebb programozó bootcampje, nemrég pedig egy jelentősebb online programozóiskola is csődöt mondott. Az enyhe visszaesés más iparágak mellett az IT világát is elérte, ám ez nem azt jelenti, hogy a kódiskolák már túllennének a fénykorukon. Sőt!
Robotépítő és programozó versenyen sajátították el az iskolások a jövő technológiáinak alapjait Miskolcon

Robotépítő és programozó versenyen sajátították el az iskolások a jövő technológiáinak alapjait Miskolcon

Miskolcon rendezték meg a FIRST LEGO League robotépítő és programozó verseny regionális döntőjét. A február 3-i megmérettetésen a 9–16 éves fiatalokból álló csapatok különféle feladatokat végző robotokat építettek és programoztak, valamint egy őket is érintő kihívásra dolgoztak ki innovatív megoldást. A több mint száz országban megrendezett nemzetközi versenyen évente ötszázezer fiatal vesz részt az óvodásoktól a középiskolásokig. A korosztályokban világszerte ugyanazokat a feladatokat kell megoldaniuk a versenyzőknek, idén a természettudományok művészetben betöltött szerepét helyezték fókuszba. Az észak-magyarországi regionális döntőn 16 iskola képviseletében 16 csapatban 113 versenyző indult.
Doom-klónt is írtak a lelkes kóderek a nyolcvanas évekbeli magyar házi számítógépre

Doom-klónt is írtak a lelkes kóderek a nyolcvanas évekbeli magyar házi számítógépre

A Neumann Társaság HCC szakosztályának pályázatán a több mint negyven évvel ezelőtt megjelent, házilag összeszerelhető magyar Homelab-3 hobbikomputerre készültek jóval későbbi vagy világszerte elterjedtebb számítógépekről ismert játékok, így például a Doom vagy a Wizard of Wor klónjai. A programozás fejlődését szemlélteti, hogy lelkes kóderek több generációval újabb platformok játékait tudták sikeresen adaptálni az ősgépre, csúcsra járatva annak képességeit.
Segítő kódok: profi programozók önkéntes munkája könnyítheti meg a fogyatékkal élő emberek munkához jutását

Segítő kódok: profi programozók önkéntes munkája könnyítheti meg a fogyatékkal élő emberek munkához jutását

A digitalizáció nem csak a pénzügyi világot alakította és alakítja át, de többek között a karitatív szervezetek munkáját is hatékonyabbá teheti. A Morgan Stanley budapesti munkatársai immár hatodik éve segítenek önkéntes szervezeteknek továbblépni a digitális evolúciójukban. Az elmúlt bő fél évben nemcsak a Mellrákinfo Egyesület honlapját újították meg, hanem a Salva Vita Alapítványnak is kifejlesztettek egy új online platformot, ami megkönnyíti a megváltozott munkaképességű álláskeresők képességeinek felmérését.
1/12