Iskolakezdés: legyünk résen, vigyázzunk

Iskolakezdés: legyünk résen, vigyázzunk

A különböző felmérésekben szereplő 20-30 ezer forintos összegnél jóval nagyobb terhet jelenthet a családok számára a szeptemberi iskolakezdés, hiszen a tanuláshoz ma már egyre inkább használt digitális eszközöket is sokan ilyenkor szerzik be.
A legmodernebb robotokon mutatták meg a tudásukat

A legmodernebb robotokon mutatták meg a tudásukat

A hazai PLC programozással és ipari automatizálással foglalkozó egyetemi szakok, műhelyek legjelesebb oktatói és hallgatói mérték össze tudásukat Veszprémben. A programozó versenyre több mint 20 csapat, mintegy 100 résztvevő érkezett, akik valós ipari feladatok megoldásában vettek részt.
Mentorprogrammal segíti a hallgatókat a Microsoft

Mentorprogrammal segíti a hallgatókat a Microsoft

A pályakezdők előtt álló egyik legnagyobb kihívás a álláskeresésben az, hogy a munkaadók gyakran többéves tapasztalatot várnak el a munkakeresőktől, akár a frissdiplomásoktól is.
A táskapárna nagy divat lesz

A táskapárna nagy divat lesz

Fiatalok, innovatívak, divatot teremtenek, született marketingesek és még vállalkoznak is. A Junior Achievement Magyarország JAM-Citi Diákvállalkozás programjában lévő általános és középiskolás diákoknak egy év áll rendelkezésre, hogy megtanulják a vállalkozói élet mibenlétét.