1400 éves relikviát „rongáltak” meg a falusiak, hogy köszönetet mondjanak Buddhának

1400 éves relikviát „rongáltak” meg a falusiak, hogy köszönetet mondjanak Buddhának

Kína délnyugati részén egy ősi Buddha szobrot „rongáltak” meg a helyiek. Mivel bevallásuk szerint Buddha meghallgatta őket, és teljesítette is kérésüket, szobra újrafestésével szerettek volna hálát adni neki. Tervük részben sikerült, mielőtt a hatóságok közbeléphettek volna. A szakemberek szerint a festékanyag nem okozott tartós károsodást, ezért idővel helyre tudják állítani a műemléket.
Kína megpróbál eltéríteni egy aszteroidát!

Kína megpróbál eltéríteni egy aszteroidát!

Kína egy űreszköz becsapódásával terelne el egy potenciálisan veszélyes objektumot néhány éven belül.
Kína cunamiként tör előre, erre kell most figyelni

Kína cunamiként tör előre, erre kell most figyelni

A regionális konfliktusok miatt nem jut elég figyelem arra, hogy Kína cunamiként tör előre, ennek egyik eszköze a technológiai fejlesztés, melynek része a mesterséges intelligencia révén létrejövő úgynevezett vertikális hatalom - véli Abishur Prakash kanadai jövőkutató.
Hogyan maradt le Kína a mesterségesintelligencia-versenyben?

Hogyan maradt le Kína a mesterségesintelligencia-versenyben?

Az egykor félelmetes tempóban fejlődő területet a párt és az exportkorlátozások is elkaszálják.
Tíz munkavállalóból négy nő a világ egyik legnagyobb kínai tech vállalatánál

Tíz munkavállalóból négy nő a világ egyik legnagyobb kínai tech vállalatánál

A Hisense kínai központjában több mint 40 százalékos a női dolgozók aránya, amellyel a cég a globális női munkaerő-átlag feletti arányt tudhat magáénak.
1/7