Kutatás: a közösségi média böngészése több órát vesz el az alvásból

Kutatás: a közösségi média böngészése több órát vesz el az alvásból

Egy felmérés szerint az amerikai válaszadók naponta három és fél órát töltenek közösségi média-oldalakon lefekvés előtt, gyakran az alvás rovására. A rossz alvásban sok tényező játszhat szerepet, azonban a probléma széles körű: a Huawei és az Ipsos tavalyi kutatása szerint a megkérdezettek 35 százaléka szenved alvási nehézséggel, és ugyanennyien szeretnének változtatni rajta. Idén március 15-én tartják az Alvás világnapját, hogy felhívják a figyelmet az alvás fontosságára, az alvászavarok okozta problémákra és a megoldásukra. Ez utóbbihoz a viselhető okoseszközök alvásfigyelő funkciója nagy segítséget nyújthat, amelyek a részletes elemzés mellett javaslatokat is adhatnak a minőségi alváshoz.
Európai szinten óriási probléma a stressz, a megkérdezettek többsége mégsem foglalkozik vele megfelelően

Európai szinten óriási probléma a stressz, a megkérdezettek többsége mégsem foglalkozik vele megfelelően

Az európai felmérésben szereplő válaszadók elsöprő többsége (91 százalék) szeretne javítani egészségi állapotának legalább egy aspektusán, ezen belül is a stresszkezeléssel kapcsolatos változtatások vezetik a listát 82 százalékkal – derült ki a Huawei és az Ipsos nyolc európai országot vizsgáló közös kutatásából. Noha a stressz kiemelkedő tünet, sokan kevésbé hatékony módszerekkel, például tévézéssel próbálják legyőzni. Bajnai Nóra pszichológus szerint a megoldás inkább a szeretteinkkel töltött idő és a mozgás lehet. A technológia szintén segítheti az életmódváltást; a felmérés szerint az okosóra használók döntő többségénél a mentális egészségük javítását is támogathatja az eszközük.
Ipsos: új vezetőt kap a CX üzletág

Ipsos: új vezetőt kap a CX üzletág

Közel tíz év után, szeptember elején hagyja el az Ipsos magyar irodáját Földes Annamária, aki 2016 óta Observer és CX kutatási igazgatója, 2022 óta pedig már Client Development direktorként is felelt a piackutató cég üzletfejlesztéséért, stratégiájáért, növekedéséért. A szakember karrierjét az Ipsos svájci irodájában, Genfben folytatja, ahol a piacok megértését és stratégiáját támogató üzletág ügyfélkapcsolati vezetésével bízták meg.
Kutatás: a társas kapcsolatok jó hatással vannak az egészségre

Kutatás: a társas kapcsolatok jó hatással vannak az egészségre

A társas kapcsolatok jelentős pozitív hatással vannak a mentális jóllétre és az általános egészségi állapotra – derült ki a Huawei megbízásából készült, nyolc európai országot vizsgáló kutatásból. A felmérés szerint azok, akik másokkal együtt élnek – legyen szó barátokról, családtagokról vagy párkapcsolatról –, elégedettebbek mentális állapotukkal. Az érzelmi támogatás, a társaság, egymás motiválása pozitív légkört teremtenek, hozzájárulva a teljesebb, boldogabb élethez. Bajnai Nóra pszichológus szerint a társas kapcsolatok ápolása segíthet megbirkózni a stresszel. Emellett a mentális jólléthez a technológia is hozzájárulhat: a kutatás szerint az okosóra-használók többsége úgy érzi, hogy eszközük pozitív hatással van mentális egészségükre.
Kutatás: az európai válaszadók többsége a stressz és az elhízás miatt aggódik

Kutatás: az európai válaszadók többsége a stressz és az elhízás miatt aggódik

A megkérdezett európai válaszadók fele elégedetlen egészségi állapotával, és 91 százalékuk változtatni szeretne életmódjának legalább egy aspektusán – derült ki a Huawei megbízásából az Ipsos által nyolc európai országban készített, az egészségi állapotot és egészségtudatosságot vizsgáló kutatásból . A legtöbben a stressz és az elhízás miatt aggódnak, azonban az életmódváltás a többség számára nehézségekbe ütközik: 72 százalékuk küszködik motivációs problémával. A kutatás rámutatott arra is, hogy az okoseszközök segítséget nyújthatnak a sikeres életmódváltásban, az okosórát használó válaszadók 87 százaléka tudott új, egészséges szokást – például gyakoribb testmozgást – kialakítani, vagy tapasztalt javulást az alvási és étkezési szokásai terén az eszközétől kapott adatok és javaslatok alapján.
1/3