A tengeren túli sikerek után az európai piac teljes meghódításába kezd a Brewie

Európa legnagyobb innovációs szakmai kiállításán, a CeBIT-en idén összesen 21 kiállító magyar cég mutatja be újító technológiai megoldásait március 20-24. között. Ezek közül a Brewie egyedüliként képviseli az élelmiszeripart házi automata sörfőző berendezésével, mely alig egy éve a Las Vegas-i CES-en debütált a nemzetközi nagyközönség előtt.
Zseniális magyar startupok mutatkozhatnak be a CeBIT-en

A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) segítségével három kiemelkedően innovatív magyar startup kap lehetőséget, hogy bemutatkozzon a világ egyik legjelentősebb ICT kiállításán, a hannoveri CeBIT-en. Az MNKH InnoTrade programjának szakmai zsűri által kiválasztott résztvevői olyan újdonságokkal képviselik Magyarországot, mint az értékeink biztonságáról gondoskodó mobil széf, a 3D nyomtatás perszonalizálását, illetve a webshop automatizálását segítő szoftver.